BLACK SABBATH - BORN AGAIN. 1983. > A Második Újjászületés.

Tracklista:

Trashed

Stonehenge

Disturbing the Priest

The Dark

Zero the Hero

Digital Bitch

Born Again

Hot Line

Keep it Warm

line up:

Ian Gillan - ének

Tony Iommi - gitár

Geezer Butler - basszusgitár

Bill Ward - dob

Geoff Nicholls - szintetizátor

  Kész, nekem annyi. Nem tudom tovább magamban tartani. Ahelyett, hogy a Vol. 4-ről vagy más Ozzyval készült, kedvenc Black Sabbath lemezemről írnék, az 1983-ban megjelent Born Againt idézem meg az Időhurokban. A félig elfeledett, sokak által egy legyintéssel elintézett lemez sokkal többet rejt magában, mint amit az ember elsőre gondol róla. Már vagy két éve, hogy fogva tart a Ian Gillannel készült album atmoszférája és dalainak különleges aurája. Abban reménykedem, hogy a cikk megírása talán megszabadít a rablánctól, haha...

  A Black Sabbath 1983-ban már másodszor született újjá. Amikor a klasszikus felállás szétesett, senki nem gondolta volna, hogy Ronnie James Dioval, a Rainbow egykori aranytorkával a Sabs képes lesz olyan zseniális albumok elkészítésére, mint a Heaven And Hell és a Mob Rules. A két mesteri alkotással a zenekar egy csapásra visszakerült a heavy metal élvonalába. Sajnos Ronnieval nem folytatódhatott tovább a virágzó együttműködés, talán mindenki tudja, hogy miért. Mindenesetre a Black Sabbath első újjászületése a hard rock/ heavy metal műfaj legfényesebb produkciói közé sorolhatók.

  1983-ban éppen a 14. életévem tapostam és totálisan odavoltam a Black Sabbathért (na meg a heavy metalért úgy általában). Akkoriban, a néhai Világ Ifjúsága magazinban olvastam egy interjút Ian Gillannel, aki arról beszélt, hogy miért is szállt ki a Sabsból. Csak néztem okosan, hiszen nem is tudtam a bandával való együttműködéséről, köszönhetően a hazánkba akadozva érkező zenei hírek miatt. Ma is emlékszem, ahogy Ian totál kiakadva mesélt arról, hogy az elkészült közös albumból kapott tiszteletpéldányait összetörte, annyira kiborította a borító artworkje és a korong hangzása. Szerinte a turné is rémes volt, többek között a rossz párosítás miatt, ugyanis a kiadó a Quiet Riot társaságában indította őket útnak. Így aztán a jól indult közös munka nem tartott sokáig, hamar kenyértörésre került a sor a banda és Ian között. De mégis, a második újjászületés is mérföldkő lett a tagok életében.

  Ezek a hírek aztán rá is nyomták a bélyegét a lemezzel való kapcsolatomra. Amikor egy barátom bátyja megvette az albumot és meghallgathattam Nála (ezúton is szeretném örök hálám kifejezni a Blue Öyster Cult albumokért és a baráti kedvességért, amit egy nálánál jóval fiatalabb kissrác irányába tanúsított!), az információk negatív hatása miatt nem is tetszett, amit hallottam. Persze első hallásra idegennek és furcsának tűnt az egész. Ráadásul ósdinak és idejétmúltnak is. Akkoriban ugyanis a NWOBHM élvonalbeli csapatai csodás albumokat készítettek, amik sokkal modernebb hangzásúak voltak és energikusabb, frissebb dalokat rejtettek magukban. Még akkor is így éreztem, ha Fenyő barátommal akkoriban mindig keresztet hordtunk a nyakunkban, jelezve egyértelmű hovatartozásunkat. Minden ellenszenv ellenére azért volt a lemeznek egy olyan jellegzetesen misztikus atmoszférája, ami gyökeret vert bennem. És éppen ez a gyökér szökött szárba az évtizedek lassan perzselő naptüze alatt. Borongósan ködös, misztikus emléke élt bennem a Zero The Hero és a Disturbing The Priest daloknak, ne meg a Stonehenge, szinte space ambient remekének, ezért időről-időre elővettem a kezettámat és meghallgattam őket. Aztán 2011-ben megjelent a lemez újrakiadása bónusz cd-vel és ritka, demós dalokkal. Az akkori hallgatás volt az a pillanat, ami végleg rabszolgájává tett az albumnak. Végre sikerült az egész lemezbe beleéreznem. Olyannyira, hogy állandóan hallgatnom kell. Bármi is foglalja el a lejátszómat, a Born Again újra és újra kiűzi onnan. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy megszeressem az album hangzását. Ami először rémesen rossznak tűnt, anélkül már elképzelni sem tudom ezeket a dalokat. A cinek láncszerű csörgése és a különlegesen effektezett tér teljesen egyéni aurát von a lemez köré, felvértezve egy erősen misztikus, vértől és sártól ragadós, rozsdásan sötét, ódon környezeti együtthatóval. Igazán illenek a hedonista témák sötétebb, beteges világához, amik valószínűleg a saját, akkori tapasztalataikból származtak Gillan szövegei szexisták és mocskosak. A progresszív elemeket felvonultató, doomos Zero The Hero és a démoni kacajoktól és sikolyoktól harsány Disturbing The Priest a lemez legsúlyosabb, legmagvasabb felvételei. A címadó dal a kedvencem és csak egy baj van vele: ha egyszer meghallgatom, onnantól egy ideig a repeat gomb a főnök. Gillan éneke fantasztikus Jelenlétről tanúskodik. Iommi mester úgy gurítja a riffeket, ahogy senki más nem tudja. Biztos, hogy ez a dal Ozzyval nem születhetett volna meg, de így még Dio sem tudta volna elénekelni, bármilyen gyönyörű, lírai énje is volt. Csak Ian képes erre a fajta bluesosan érzelmes, szomorkás misztukumra. A refrénben eleresztett sikolyai pedig egyenrangúak a Deep Purple legendás balladájának, a Child In Time-nak hasonló megoldásaival. Felülmúlhatatlan atmoszféra. Ez az ami fogva tart. A Trashed, a Digital Bitch, a  Keep it Warm és a Hot Line egy némileg rock and rollosabb Sabbathot mutat, de ezt is nagyon meg lehet szeretni. Fontos megjegyezni, hogy a lemezen újra a régi kedvenc, Bill Ward dobol. Geoff Nicholls szintijei pedig nagyobb szerepet játszanak a végső hangulat elérésében, mint a Mob Rules idejében.
 Kedves lemezkereskedő barátom jóvoltából ma már vinylen sugárzik otthon a Born Again egy példánya. Ennyi egy kivételes atmoszférájú heavy metal album három évtizedes története. Van még pár ilyen történetem...

As you look through my window

Deep into my room

At the tapestries all faded

Their vague and distant glories

Concealed in the gloom

The icy fingers of forgotten passions

Softly brushing my lips

At the tips of my primitive soul

As you look through my door

Deep into my room

Can you feel the mighty wall of power

It’s waiting, waiting in the gloom

The distant shadows of forgotten champions

Those who live in me still

And will rise when we challenge and kill

Born again

You’ll be born again

Look at this prince of evil

Fighting for your mind

Fighting all the priests of shame

For the thrust of my challenge is aimed

At the hearts of mutant gods

who think we’re all the same

They’re controlling our minds

And they use us for fortune and fame

As you look through my window

Deep into my room

At your future and freedom

The grey and plastic retards all floating in circles

And as you taste the fruits of new sensations

Softly brushing your lips

As we rise when we challenge and kill

Born again

You’ll be born again

If you want to be king for a day

Just do what I say

Everybody’s got to think like a hunter

Just search for your prey

Be alive through the night and the day

Just do it my way

Black Sabbath official

Bien János (Yell)

Share on Tumblr

THE BEACH BOYS – SUNFLOWER. 1970. (Reprise) > Album Review

1. Slip On Through 2:19

2. This Whole World 1:58

3. Add Some Music to Your Day 3:35

4. Got to Know the Woman 2:43

5. Deirdre 3:29

6. It’s About Time 2:57

7. Tears in the Morning 4:11

8. All I Wanna Do 2:36

9. Forever 2:42

10. Our Sweet Love 2:40

11. At My Window 2:32

12. Cool, Cool Water 5:04

  A Sunflower volt az első The Beach Boys album, amit a zenekar a saját égisze (Reprise) alatt adott ki, miután perbe keveredett a Capitollal, közel 2 millió dollár kifizetetlen jogdíj miatt. Nem tudom, hogy mi igaz belőle, de akkoriban az a hír járta, hogy a csapat nevet akar változtatni, annak érdekében, hogy másféle zenei megközelítéssel és új imázs alatt indítsa a ’70-es éveket. Ne menjünk bele túl mélyen, de érezhető volt akkoriban, hogy új idők szelei fújnak a társadalmi és rockzenei életben egyaránt. Gondoljunk csak a The Beatles példájára. A ’60-as évek legbefolyásosabb zenekarának feloszlása körüli események és tagjainak új szólóprojectjei remekül megvilágítják a korhangulatot.

  Ha mindezek tükrében tekintünk a Sunflower albumra, akkor érezhető is a banda útkereső szándéka. Viszont az addig bevált receptúra is jelen van a dalszerzésben és hangszerelésben egyaránt. Nyilván akad pár surf rock és sunshine pop dal (pl. Add Some Music to Your Day), de az r&b és a soul (pl. Got to Know the Woman) is szerepet kap a meglepetésként felbukkanó, egyenes „majdnem hardrock” dalok mellett (It’s About Time). A új próbálkozások viszont leginkább az érzelmesebb dalokban nyilvánvalóak (Deirdre) és ezek azok a pillanatok, ami miatt nekem most alaposan beakadt ez az album. Mérnöki pontossággal rétegzett a hangzás, ahova egyszer-egyszer beköszön a Phil Spector-féle Wall of Sound is, tele apró meglepetésekkel és finomságokkal (pl. franciás harmonika játék a gyönyörű Tears in the Morning balladában). Letisztult és ismerős (de mégis eredeti) dallamok, fantasztikus harmóniák, amik a védjegyükké vált vokális munkában is megnyilvánulnak. Néha egy csipetnyi psychedelia is megszúr, mint pl. az abszolút kedvencemben, az All I Wanna Do-ban. Itt álljunk meg egy pillanatra. Sok friss underground popzenét hallgattam mostanában és érdekelt, hogy hol találom meg annak a hangzásnak a gyökereit, amik az u.n. chillwave és glo-fi (hülye cimkék) stílusú zenékből köszönnek vissza. Először csak a dreampop/shoegaze vonal és a minmalista, lo-fi elektronika volt egyértelmű számomra. Aztán egy utalás kapcsán rátaláltam az All I Wanna Do-ra. És valóban, ugyanaz a szétzengetett hangkép, az erősen filterezett, szinte éteri énekhang, a gitár fátyolszerű textúrája, stb. Azonnal beleszerettem a dalba és boldog voltam, hogy micsoda felfedezésre tettem szert a popzene hatásainak feltárása közben. Mindig azt hiszi az ember, hogy már nem talál semmi új, számára ismeretlen csemegét a rock univerzumában, aztán tessék… A dolog farvizén pedig szépen lassan a bőröm alá ivódott az egész Sunflower, amit a Cool Cool Water kvázi környezeti popja vezet le szépen vissza az óceán partjára.

  Felnőtt módon letisztult pop/rock anyag a Sunflower, amiből kihallatszik mindaz a sok zenei hatás, ami a következő évtizedekben oly sokszor visszaverődik majd az utánuk következő generáció munkáiból. Mára a The Beach Boys életműve elfoglalta az őt megillető helyet a rockzene legnagyobb hatású és legeredetibb mérföldkövei között. Köszönhető ez annak is, hogy a ’90-es években újra menő lett hivatkozni rájuk (psych-pop bandák tengernyi serege), majd Brian Wilson is felkapott egy-két elvarratlan szálat a popzenébe való dicsőséges visszatérése során. És ez így is van jól. 

  Azoknak is meglepetést okozhat a Sunflower, akik azt hiszik, hogy a Pet Sounds után a banda nem tett le már semmi fontosat az asztalra.

*
Bien János (Yell)

Share on Tumblr

Libabőr: MC5 - Kick Out The Jams 1969

Egy igazi VIR (nem csak egy szar male) ezt a lemezt viszi a lakatlan szigetre.

The Kinks "Starmaker" Soap Opera Live 1974

A Sopa Opera album élő előadása. Zseniális.

Libabőr: The Kinks - Arthur (Or the Decline and Fall of the British Empire) 1968

)

Minden pillanata friss és tökéletes. Abszolúte zseniális dalcentrikus mestermű. Az összes britpop fos együttvéve se ér a közelébe. Nem is beszélve ezeknek a mocskoknak a magyar kópiáiról. (Tiny Paul and he Badger, etcetc...)

HEADBENGS - AKAROM, HOGY ÉREZD! (EP 2014, Gold Record Music Kft.) Armand barátunk ajánlója

Őszinte kőkemény rock. Mindig öröm, ha hazai ízek kerülnek terítékre.  .

1. Akarom, hogy érezd!

2. Akarom, hogy érezd! (Radio version)

3. A világ közepén

4. Elfúj a szél

A budapesti Headbengs zenekar zenéjében tűzként elevenedik meg a ’70-es ’80-as évek hungaro-rock világát idéző hangulata. Barabás Gergő (Ördög) gitáros-énekes, Szula Bálint (James) basszusgitáros és Paczolay Andris (Rizsa) dobos triójában egy olyan fiatalos retro rock bandát ismerhetünk meg, akik zenéjükkel egy hiányos űrt töltenek be a mai magyar rock zenei palettáján. Ha ezek a srácok 30-40 évvel ez előtt születtek volna, ma már a nagy magyar rock legendái között emlegetnék a nevüket. A The Rolling Stones, Led Zeppelin, The Black Crowes, Hobo Blues Band, vagy épp a magyar gitárkirály Radics Béla nevével fémjelzett, klasszikus hard rock és rhythm'n'bluest játszó fiatal srácok még 2005 környékén jöttek össze Rákosszentmihályon. 

Zenei világukban nem bonyolítják túl a dolgokat, inkább élvezetből játsszák azt, amit játszanak.  „Elszívunk pár cigit, legurítunk egy-két sört és rávetjük magunkat a hangszerekre. A Bálint-Andris ritmusszekció nyomja a boogie-t, Gergő hozza a dallamokat és kész”.  – mondja Paczolay Andris dobos. A srácok gyerekkoruk óta ismerik egymást. Együtt fedezték fel a zene és az együtt zenélés örömeit, majd az első koncert után az élő bulik iránti csillapíthatatlan vágyakat is. „Túl vagyunk egy pár koncerten, de ha kétszer ennyit játszottunk volna, akkor is kevésnek tartanánk.” 2010-ben Kisördög címmel egy 10 dalos albumot jelentettek meg. Igaz ez akkor még BackBeeT néven látott napvilágot.

Azóta a srácok, pontosabban 2013 óta nevet változtattak, és Headbengs néven tolják a dallamos, fésületlen régimódi hard rock muzsikájukat.

Ennek eredménye a most februárban megjelenő Akarom, hogy érezd! című kislemezük. Amin három, akarom mondani négy (az Akarom, hogy érezd! – rádió verziójával) dal halható a maga fej és seggrázós fiatalos lázadásával. Az Akarom, hogy érezd! egy könnyed bluesos nyitás után már azonnal hozza az energikus, szabadelvű ritmusait, amikből ösztönösen áradnak a klasszikus The Black Crowes, és a korai Hobo Blues Band lendületesebb rock n’ roll feelingjei. Erre a rádióbarát és nagyon is slágergyanús dalukra már a tavalyi évben készítettek egy videoklipet, aminek hatalmas Kopaszkutyás panelplori lakótelepi beütése van. A klipben látszik, hogy nincs semmi púder, csak mennek és adják önmagukat, mint ahogy ezt a zenéjükben is teszik.

A világ közepén daluk akár egy régi Beatles, vagy The Rolling Stones sláger hasonlat is lehetne a maga modern hangzásával, amiben lángolva szólózik a gitár és szikrát szór a blues/rock n’ roll. Gergő (Ördög) énektémája és visítozásaival egyedi színt adna ennek a menetelős dallamú dalnak. Majd a’70-es évek delejes pszichedelikus rock hangulatától szárnyalva jön a kislemez záró dala, az Elfúj a szél, amiben egy hatalmas zenei és verbális vibrál érezhető.

Deezer / Facebook / Soundcloud

Libabőr: Blonde Redhead - 23. (4AD) 2007

Tracklist:

1. 23

2. Dr. Strangeluv

3. The Dress

4. SW

5. Spring And By Summer Fall

6. Silently

7. Publisher

8. Heroine

9. Top Ranking

10. My Impure Hair

A Blonde Redhead ezzel a néhol szomorkás, de gyönyörű, álmodozós hangulatú albummal okozott számomra először libabőrt, mert sajnos előző, szintén csodálatos Misery is a Butterfly albumukat csak ennek hatására ismertem meg  A trió 23 című, felső ligás produkciója 2007-ben jelent meg. Az ihletett dalszerzés és dreampop merengés mellett még titkos Serge Gainsbourg hatások is rejlenek a dalok mélyén. A félig amerikai, félig japán származású, karizmatikus frontcsaj, Kazu Makino varázsa hatja át a tévedhetetlen dalokat, annak ellenére, hogy csak azok felében énekel. Döbbenetes, de szinte mindegyik kapásgól. Meg kell említeni, hogy nem csak a gyönyörű Kazu, hanem az olasz-amerikai testvérpár, Simone és Amedeo Pace is kifinomultan mesterit alkotott. A melankólia és a szépség titkos tartalékai bukkannak elő még 7 év múltán is, az itt még leginkább gitárra hangszerelt Mestermű sűrűjéből, minek köszönhetően máig óriási kedvencem maradt a 23. 

album official / 4AD BR

Bien János (Yell)

Share on Tumblr

Libabőr: Slowdive - Souvlaki. 1993.

Amint Űrlovas posztjaimból is láthatjátok, az utóbbi heteim megint erősen dreampop hangulatban telnek. Ha már Márk beindította ezt a rovatot, melyet lelkesen üdvözlök, nem ússzátok meg, hogy egyik kedvenc nagylemezemet ajánljam Nektek teljes meghallgatásra. Az angol Slowdive a dreampop/shoegaze műfaj egyik legidőtállóbb és máig egyik legnagyobb hatású albumát adta közre 1993-ban Souvlaki címmel. Az anyag a My Bloody Valentine és a Cocteau Twins legjobban sikerült lemezeivel is felveszi a versenyt. Az erősen megzengetett hangzás és a megunhatatlan, kíméletlenül erős dalok teljesen önálló hangulatot nyújtottak a korabeli álompop rajongóinak. Némi psychedeliát is rejtenek magukban a Velvet Underground álmos popdalocskáinak hatását mutató, kényelmesen nyújtózó dallamok. A felváltva felhangzó férfi-és női énekhang már magában rejti azt az éteri hangulatot, amit majd a '95-ös utolsó nagylemezükön (Pygmalion) fejlesztenek tökélyre. Érdekesség, hogy a Singben Brian Eno a társproducer, a Souvlaki Space Stationt pedig spacerocknak is lehet tekinteni. Az Alison lett a lemez nagy slágere, ami egy Elvis Costello feldolgozás, de simán köröket ver az eredetire. Így érdemes feldolgozni bármit is kérem. Az amerikai kiadáson szerepel Lee Hazlewood és Nancy Sinatra '67-es örök érvényű klasszikusának, a Some Velvet Morningnak alaposan besztondult verziója is, ami végérvényesen mutatta, hogy a csapat tökéletesen megtalálta és betöltötte helyét a pop univerzumában. Most, hogy a Slowdive újra aktív koncertbanda lett, reménykedhetünk egy újabb éteri dreampop remekmű létrejöttében is. A magyar fiatalokat pedig arra biztatnám, hogy ha a garázsajtót magukra csukták, elő a pedálokkal és effektekkel! Lányok és fiúk! Próbáljatok meg a Souvlakihoz mérhető produkciót készíteni. Nem lesz könnyű!

Bien János Yell

Share on Tumblr

Libabőr: Frank Zappa - Sheik Yerbouti (1979)

Új rovatunkban azon albumokat szeretnénk ajánlani, melyek 20-30 év után is ugyanúgy megborzongatják az embert, megunhatatlan, abszolúte felsőfokú időtálló zenék. Sokat nem kell itt magyarázni, tessék őket meghallgatni. 

 

The Amazing Mr Bickford

Hát igen, Bruce Bickford sosem nőtt fel. Rövid életében megmaradt gyurmázó kisgyereknek mindvégig. Na persze annyira azért felnőtt, hogy a legőrültebb gyurmafilmes legyen aki valaha a földre tette lábát. És Zappa mester zenéjén kívűl filmjeihez más inspirációt nem talált, talán nem is keresett. Zappa állította össze ezt az életrajzi filmet, kihagyhatatlan.

Kyberneticka babicka

 Yell kutatómunkájának nagyszerűségét dícséri ez a Csehszlovák sci-fi bábfilm 1962-ből. Nagyon ráéreztek, hogy 50 év múlva majd milyen híreket olvashatunk, videokat láthatunk robotikai fejlesztéskről.

AGYMOSÁS

Noam Chomsky tíz pontban összefoglalja a hatalom manipulálási technikáit. Mondhatni mindől, hogy évezredek óta tart. Na ja, a káli yuga nem egy vicces korszak.