Amint Űrlovas posztjaimból is láthatjátok, az utóbbi heteim megint erősen dreampop hangulatban telnek. Ha már Márk beindította ezt a rovatot, melyet lelkesen üdvözlök, nem ússzátok meg, hogy egyik kedvenc nagylemezemet ajánljam Nektek teljes meghallgatásra. Az angol Slowdive a dreampop/shoegaze műfaj egyik legidőtállóbb és máig egyik legnagyobb hatású albumát adta közre 1993-ban Souvlaki címmel. Az anyag a My Bloody Valentine és a Cocteau Twins legjobban sikerült lemezeivel is felveszi a versenyt. Az erősen megzengetett hangzás és a megunhatatlan, kíméletlenül erős dalok teljesen önálló hangulatot nyújtottak a korabeli álompop rajongóinak. Némi psychedeliát is rejtenek magukban a Velvet Underground álmos popdalocskáinak hatását mutató, kényelmesen nyújtózó dallamok. A felváltva felhangzó férfi-és női énekhang már magában rejti azt az éteri hangulatot, amit majd a '95-ös utolsó nagylemezükön (Pygmalion) fejlesztenek tökélyre. Érdekesség, hogy a Singben Brian Eno a társproducer, a Souvlaki Space Stationt pedig spacerocknak is lehet tekinteni. Az Alison lett a lemez nagy slágere, ami egy Elvis Costello feldolgozás, de simán köröket ver az eredetire. Így érdemes feldolgozni bármit is kérem. Az amerikai kiadáson szerepel Lee Hazlewood és Nancy Sinatra '67-es örök érvényű klasszikusának, a Some Velvet Morningnak alaposan besztondult verziója is, ami végérvényesen mutatta, hogy a csapat tökéletesen megtalálta és betöltötte helyét a pop univerzumában. Most, hogy a Slowdive újra aktív koncertbanda lett, reménykedhetünk egy újabb éteri dreampop remekmű létrejöttében is. A magyar fiatalokat pedig arra biztatnám, hogy ha a garázsajtót magukra csukták, elő a pedálokkal és effektekkel! Lányok és fiúk! Próbáljatok meg a Souvlakihoz mérhető produkciót készíteni. Nem lesz könnyű!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése