BLACK SABBATH - BORN AGAIN. 1983. > A Második Újjászületés.

Tracklista:

Trashed

Stonehenge

Disturbing the Priest

The Dark

Zero the Hero

Digital Bitch

Born Again

Hot Line

Keep it Warm

line up:

Ian Gillan - ének

Tony Iommi - gitár

Geezer Butler - basszusgitár

Bill Ward - dob

Geoff Nicholls - szintetizátor

  Kész, nekem annyi. Nem tudom tovább magamban tartani. Ahelyett, hogy a Vol. 4-ről vagy más Ozzyval készült, kedvenc Black Sabbath lemezemről írnék, az 1983-ban megjelent Born Againt idézem meg az Időhurokban. A félig elfeledett, sokak által egy legyintéssel elintézett lemez sokkal többet rejt magában, mint amit az ember elsőre gondol róla. Már vagy két éve, hogy fogva tart a Ian Gillannel készült album atmoszférája és dalainak különleges aurája. Abban reménykedem, hogy a cikk megírása talán megszabadít a rablánctól, haha...

  A Black Sabbath 1983-ban már másodszor született újjá. Amikor a klasszikus felállás szétesett, senki nem gondolta volna, hogy Ronnie James Dioval, a Rainbow egykori aranytorkával a Sabs képes lesz olyan zseniális albumok elkészítésére, mint a Heaven And Hell és a Mob Rules. A két mesteri alkotással a zenekar egy csapásra visszakerült a heavy metal élvonalába. Sajnos Ronnieval nem folytatódhatott tovább a virágzó együttműködés, talán mindenki tudja, hogy miért. Mindenesetre a Black Sabbath első újjászületése a hard rock/ heavy metal műfaj legfényesebb produkciói közé sorolhatók.

  1983-ban éppen a 14. életévem tapostam és totálisan odavoltam a Black Sabbathért (na meg a heavy metalért úgy általában). Akkoriban, a néhai Világ Ifjúsága magazinban olvastam egy interjút Ian Gillannel, aki arról beszélt, hogy miért is szállt ki a Sabsból. Csak néztem okosan, hiszen nem is tudtam a bandával való együttműködéséről, köszönhetően a hazánkba akadozva érkező zenei hírek miatt. Ma is emlékszem, ahogy Ian totál kiakadva mesélt arról, hogy az elkészült közös albumból kapott tiszteletpéldányait összetörte, annyira kiborította a borító artworkje és a korong hangzása. Szerinte a turné is rémes volt, többek között a rossz párosítás miatt, ugyanis a kiadó a Quiet Riot társaságában indította őket útnak. Így aztán a jól indult közös munka nem tartott sokáig, hamar kenyértörésre került a sor a banda és Ian között. De mégis, a második újjászületés is mérföldkő lett a tagok életében.

  Ezek a hírek aztán rá is nyomták a bélyegét a lemezzel való kapcsolatomra. Amikor egy barátom bátyja megvette az albumot és meghallgathattam Nála (ezúton is szeretném örök hálám kifejezni a Blue Öyster Cult albumokért és a baráti kedvességért, amit egy nálánál jóval fiatalabb kissrác irányába tanúsított!), az információk negatív hatása miatt nem is tetszett, amit hallottam. Persze első hallásra idegennek és furcsának tűnt az egész. Ráadásul ósdinak és idejétmúltnak is. Akkoriban ugyanis a NWOBHM élvonalbeli csapatai csodás albumokat készítettek, amik sokkal modernebb hangzásúak voltak és energikusabb, frissebb dalokat rejtettek magukban. Még akkor is így éreztem, ha Fenyő barátommal akkoriban mindig keresztet hordtunk a nyakunkban, jelezve egyértelmű hovatartozásunkat. Minden ellenszenv ellenére azért volt a lemeznek egy olyan jellegzetesen misztikus atmoszférája, ami gyökeret vert bennem. És éppen ez a gyökér szökött szárba az évtizedek lassan perzselő naptüze alatt. Borongósan ködös, misztikus emléke élt bennem a Zero The Hero és a Disturbing The Priest daloknak, ne meg a Stonehenge, szinte space ambient remekének, ezért időről-időre elővettem a kezettámat és meghallgattam őket. Aztán 2011-ben megjelent a lemez újrakiadása bónusz cd-vel és ritka, demós dalokkal. Az akkori hallgatás volt az a pillanat, ami végleg rabszolgájává tett az albumnak. Végre sikerült az egész lemezbe beleéreznem. Olyannyira, hogy állandóan hallgatnom kell. Bármi is foglalja el a lejátszómat, a Born Again újra és újra kiűzi onnan. Hosszú idő kellett ahhoz, hogy megszeressem az album hangzását. Ami először rémesen rossznak tűnt, anélkül már elképzelni sem tudom ezeket a dalokat. A cinek láncszerű csörgése és a különlegesen effektezett tér teljesen egyéni aurát von a lemez köré, felvértezve egy erősen misztikus, vértől és sártól ragadós, rozsdásan sötét, ódon környezeti együtthatóval. Igazán illenek a hedonista témák sötétebb, beteges világához, amik valószínűleg a saját, akkori tapasztalataikból származtak Gillan szövegei szexisták és mocskosak. A progresszív elemeket felvonultató, doomos Zero The Hero és a démoni kacajoktól és sikolyoktól harsány Disturbing The Priest a lemez legsúlyosabb, legmagvasabb felvételei. A címadó dal a kedvencem és csak egy baj van vele: ha egyszer meghallgatom, onnantól egy ideig a repeat gomb a főnök. Gillan éneke fantasztikus Jelenlétről tanúskodik. Iommi mester úgy gurítja a riffeket, ahogy senki más nem tudja. Biztos, hogy ez a dal Ozzyval nem születhetett volna meg, de így még Dio sem tudta volna elénekelni, bármilyen gyönyörű, lírai énje is volt. Csak Ian képes erre a fajta bluesosan érzelmes, szomorkás misztukumra. A refrénben eleresztett sikolyai pedig egyenrangúak a Deep Purple legendás balladájának, a Child In Time-nak hasonló megoldásaival. Felülmúlhatatlan atmoszféra. Ez az ami fogva tart. A Trashed, a Digital Bitch, a  Keep it Warm és a Hot Line egy némileg rock and rollosabb Sabbathot mutat, de ezt is nagyon meg lehet szeretni. Fontos megjegyezni, hogy a lemezen újra a régi kedvenc, Bill Ward dobol. Geoff Nicholls szintijei pedig nagyobb szerepet játszanak a végső hangulat elérésében, mint a Mob Rules idejében.
 Kedves lemezkereskedő barátom jóvoltából ma már vinylen sugárzik otthon a Born Again egy példánya. Ennyi egy kivételes atmoszférájú heavy metal album három évtizedes története. Van még pár ilyen történetem...

As you look through my window

Deep into my room

At the tapestries all faded

Their vague and distant glories

Concealed in the gloom

The icy fingers of forgotten passions

Softly brushing my lips

At the tips of my primitive soul

As you look through my door

Deep into my room

Can you feel the mighty wall of power

It’s waiting, waiting in the gloom

The distant shadows of forgotten champions

Those who live in me still

And will rise when we challenge and kill

Born again

You’ll be born again

Look at this prince of evil

Fighting for your mind

Fighting all the priests of shame

For the thrust of my challenge is aimed

At the hearts of mutant gods

who think we’re all the same

They’re controlling our minds

And they use us for fortune and fame

As you look through my window

Deep into my room

At your future and freedom

The grey and plastic retards all floating in circles

And as you taste the fruits of new sensations

Softly brushing your lips

As we rise when we challenge and kill

Born again

You’ll be born again

If you want to be king for a day

Just do what I say

Everybody’s got to think like a hunter

Just search for your prey

Be alive through the night and the day

Just do it my way

Black Sabbath official

Bien János (Yell)

Share on Tumblr

THE BEACH BOYS – SUNFLOWER. 1970. (Reprise) > Album Review

1. Slip On Through 2:19

2. This Whole World 1:58

3. Add Some Music to Your Day 3:35

4. Got to Know the Woman 2:43

5. Deirdre 3:29

6. It’s About Time 2:57

7. Tears in the Morning 4:11

8. All I Wanna Do 2:36

9. Forever 2:42

10. Our Sweet Love 2:40

11. At My Window 2:32

12. Cool, Cool Water 5:04

  A Sunflower volt az első The Beach Boys album, amit a zenekar a saját égisze (Reprise) alatt adott ki, miután perbe keveredett a Capitollal, közel 2 millió dollár kifizetetlen jogdíj miatt. Nem tudom, hogy mi igaz belőle, de akkoriban az a hír járta, hogy a csapat nevet akar változtatni, annak érdekében, hogy másféle zenei megközelítéssel és új imázs alatt indítsa a ’70-es éveket. Ne menjünk bele túl mélyen, de érezhető volt akkoriban, hogy új idők szelei fújnak a társadalmi és rockzenei életben egyaránt. Gondoljunk csak a The Beatles példájára. A ’60-as évek legbefolyásosabb zenekarának feloszlása körüli események és tagjainak új szólóprojectjei remekül megvilágítják a korhangulatot.

  Ha mindezek tükrében tekintünk a Sunflower albumra, akkor érezhető is a banda útkereső szándéka. Viszont az addig bevált receptúra is jelen van a dalszerzésben és hangszerelésben egyaránt. Nyilván akad pár surf rock és sunshine pop dal (pl. Add Some Music to Your Day), de az r&b és a soul (pl. Got to Know the Woman) is szerepet kap a meglepetésként felbukkanó, egyenes „majdnem hardrock” dalok mellett (It’s About Time). A új próbálkozások viszont leginkább az érzelmesebb dalokban nyilvánvalóak (Deirdre) és ezek azok a pillanatok, ami miatt nekem most alaposan beakadt ez az album. Mérnöki pontossággal rétegzett a hangzás, ahova egyszer-egyszer beköszön a Phil Spector-féle Wall of Sound is, tele apró meglepetésekkel és finomságokkal (pl. franciás harmonika játék a gyönyörű Tears in the Morning balladában). Letisztult és ismerős (de mégis eredeti) dallamok, fantasztikus harmóniák, amik a védjegyükké vált vokális munkában is megnyilvánulnak. Néha egy csipetnyi psychedelia is megszúr, mint pl. az abszolút kedvencemben, az All I Wanna Do-ban. Itt álljunk meg egy pillanatra. Sok friss underground popzenét hallgattam mostanában és érdekelt, hogy hol találom meg annak a hangzásnak a gyökereit, amik az u.n. chillwave és glo-fi (hülye cimkék) stílusú zenékből köszönnek vissza. Először csak a dreampop/shoegaze vonal és a minmalista, lo-fi elektronika volt egyértelmű számomra. Aztán egy utalás kapcsán rátaláltam az All I Wanna Do-ra. És valóban, ugyanaz a szétzengetett hangkép, az erősen filterezett, szinte éteri énekhang, a gitár fátyolszerű textúrája, stb. Azonnal beleszerettem a dalba és boldog voltam, hogy micsoda felfedezésre tettem szert a popzene hatásainak feltárása közben. Mindig azt hiszi az ember, hogy már nem talál semmi új, számára ismeretlen csemegét a rock univerzumában, aztán tessék… A dolog farvizén pedig szépen lassan a bőröm alá ivódott az egész Sunflower, amit a Cool Cool Water kvázi környezeti popja vezet le szépen vissza az óceán partjára.

  Felnőtt módon letisztult pop/rock anyag a Sunflower, amiből kihallatszik mindaz a sok zenei hatás, ami a következő évtizedekben oly sokszor visszaverődik majd az utánuk következő generáció munkáiból. Mára a The Beach Boys életműve elfoglalta az őt megillető helyet a rockzene legnagyobb hatású és legeredetibb mérföldkövei között. Köszönhető ez annak is, hogy a ’90-es években újra menő lett hivatkozni rájuk (psych-pop bandák tengernyi serege), majd Brian Wilson is felkapott egy-két elvarratlan szálat a popzenébe való dicsőséges visszatérése során. És ez így is van jól. 

  Azoknak is meglepetést okozhat a Sunflower, akik azt hiszik, hogy a Pet Sounds után a banda nem tett le már semmi fontosat az asztalra.

*
Bien János (Yell)

Share on Tumblr

HEADBENGS - AKAROM, HOGY ÉREZD! (EP 2014, Gold Record Music Kft.) Armand barátunk ajánlója

Őszinte kőkemény rock. Mindig öröm, ha hazai ízek kerülnek terítékre.  .

1. Akarom, hogy érezd!

2. Akarom, hogy érezd! (Radio version)

3. A világ közepén

4. Elfúj a szél

A budapesti Headbengs zenekar zenéjében tűzként elevenedik meg a ’70-es ’80-as évek hungaro-rock világát idéző hangulata. Barabás Gergő (Ördög) gitáros-énekes, Szula Bálint (James) basszusgitáros és Paczolay Andris (Rizsa) dobos triójában egy olyan fiatalos retro rock bandát ismerhetünk meg, akik zenéjükkel egy hiányos űrt töltenek be a mai magyar rock zenei palettáján. Ha ezek a srácok 30-40 évvel ez előtt születtek volna, ma már a nagy magyar rock legendái között emlegetnék a nevüket. A The Rolling Stones, Led Zeppelin, The Black Crowes, Hobo Blues Band, vagy épp a magyar gitárkirály Radics Béla nevével fémjelzett, klasszikus hard rock és rhythm'n'bluest játszó fiatal srácok még 2005 környékén jöttek össze Rákosszentmihályon. 

Zenei világukban nem bonyolítják túl a dolgokat, inkább élvezetből játsszák azt, amit játszanak.  „Elszívunk pár cigit, legurítunk egy-két sört és rávetjük magunkat a hangszerekre. A Bálint-Andris ritmusszekció nyomja a boogie-t, Gergő hozza a dallamokat és kész”.  – mondja Paczolay Andris dobos. A srácok gyerekkoruk óta ismerik egymást. Együtt fedezték fel a zene és az együtt zenélés örömeit, majd az első koncert után az élő bulik iránti csillapíthatatlan vágyakat is. „Túl vagyunk egy pár koncerten, de ha kétszer ennyit játszottunk volna, akkor is kevésnek tartanánk.” 2010-ben Kisördög címmel egy 10 dalos albumot jelentettek meg. Igaz ez akkor még BackBeeT néven látott napvilágot.

Azóta a srácok, pontosabban 2013 óta nevet változtattak, és Headbengs néven tolják a dallamos, fésületlen régimódi hard rock muzsikájukat.

Ennek eredménye a most februárban megjelenő Akarom, hogy érezd! című kislemezük. Amin három, akarom mondani négy (az Akarom, hogy érezd! – rádió verziójával) dal halható a maga fej és seggrázós fiatalos lázadásával. Az Akarom, hogy érezd! egy könnyed bluesos nyitás után már azonnal hozza az energikus, szabadelvű ritmusait, amikből ösztönösen áradnak a klasszikus The Black Crowes, és a korai Hobo Blues Band lendületesebb rock n’ roll feelingjei. Erre a rádióbarát és nagyon is slágergyanús dalukra már a tavalyi évben készítettek egy videoklipet, aminek hatalmas Kopaszkutyás panelplori lakótelepi beütése van. A klipben látszik, hogy nincs semmi púder, csak mennek és adják önmagukat, mint ahogy ezt a zenéjükben is teszik.

A világ közepén daluk akár egy régi Beatles, vagy The Rolling Stones sláger hasonlat is lehetne a maga modern hangzásával, amiben lángolva szólózik a gitár és szikrát szór a blues/rock n’ roll. Gergő (Ördög) énektémája és visítozásaival egyedi színt adna ennek a menetelős dallamú dalnak. Majd a’70-es évek delejes pszichedelikus rock hangulatától szárnyalva jön a kislemez záró dala, az Elfúj a szél, amiben egy hatalmas zenei és verbális vibrál érezhető.

Deezer / Facebook / Soundcloud

THE FLAMING LIPS - YOSHIMI BATTLES THE PINK ROBOTS. 2002. (Warner Bros.)

Track list:

1. Fight Test  4:14

2. One More Robot/Sympathy 3000-21  4:59

3. Yoshimi Battles the Pink Robots Pt. 1  4:45

4. Yoshimi Battles the Pink Robots Pt. 2  2:57

5. In the Morning of the Magicians  6:18

6. Ego Tripping at the Gates of Hell  4:34

7. Are You a Hypnotist??  4:44

8. It's Summertime  4:20

9. Do You Realize?? 3:33

10. All We Have Is Now  3:53

11. Approaching Pavonis Mons by Balloon (Utopia Planitia) 3:08

The Flaming Lips:

Wayne Coyne – gitár, ének; művészi munka, keverés, producer

Michael Ivins – basszusgitár, billentyűk, ének; keverés, producer, hangmérnökasszisztens

Steven Drozd – gitár, billentyűk, elektromos hangszerek, dob, ének; keverés, producer

További közreműködők:

Yoshimi P-We – vokalizáció

Dave Fridmann – producer, keverés, programozás, hangmérnök, mastering

Scott Booker – producer

Trent Bell – tracking

Andy Taub – tracking

George Salisbury – design

  Saját bejáratú zenei univerzumom egyik legszebb ékköve a The Flaming Lips Yoshimi Csatája a Rózsaszín Robotokkal című fantasztikus album. Hosszú történet lenne mindazt elmesélni (talán egyszer máskor), hogyan vált a zavaros fejű, zajongó obskúrus alternatív zenekar a psychedelikus-rock Nagymesterévé.

PRINCE RUPERT'S DROPS - Run Slow (Beyond Beyond is Beyond Records, 2012) album review

1.Lungs 07:31   
2.Almond Man 03:26       
3.The Fortress 01:50   
4.Plague Ride 07:42   
5.Pillar To Post 03:53   
6.This Evening's Arms 04:17       
7.Like A Knife 04:57   
8.Run Slow 09:00

Leslie Stein: guitar & vocals, Kirsten Nordine: keyboard

Bruno Meyrick-Jones: guitar & vocals, Steve McGuirl: drums, percussion & guitar

Chad Laird: bass, guitar, piano & vocals

 

Különösebben nem kedvelem, amikor egy zenekar csinál egy olyan lemezt, ami olyan, mintha 30-40 éve is készülhetett volna. Egyrészt érti az ember az emóciókat, másrészt viszont valahogy hiányzik számomra e lemezekből valami, talán pont az anakronizmusuk miatt érzem ezt, nincs benne az a kor amikor készült, nem járják át a készítőket ért hatások, mintegy önmagukat lecsupaszítva csak a nekik kedves zenét játsszák. Nincs ezzel különösebb baj, igen sok jó lemez készül, a jelek szerint az érdeklődés is megvan a mai fiatalokban erre, hisz ha nem lenne, nem létezhetne ennyi jó kis régies psychedeliát játszó banda. Jelen írásban mégis kivételt teszek, hisz a két hölgy és három úr (e megnevezés életkoruk miatt kissé túlzás, de nem tartottam illendőnek csajozni meg srácozni) alkotta amerikai csapat olyan lemezt tett le az asztalra, mely egyrészt hangzásában és hangulatában is tökéletesen adja vissza a '60-as évek végének amerikai psychedelikus zenéit, másrészt pedig egyszerűen tökéletesre sikeredett, hibátlan alkotásról van szó. Nem akarok azzal bajlódni, hogy kire-mire hasonlít, maradjunk abban, hogy mindenre amit ma San Francisco Soundként ismerünk. Talán még mondhatnók a lemezt valami psychedelikus dream-popnak is, bár ez nem teljesen állja meg a helyét, hisz annál sokkal komplexebb zenét hallunk. Egyszerűen minden a helyén van, nagyon kitalált, mégsem túlbonyolított lendületes dalok, több ízt is elénk raknak, a csendesebb folkos hangulattól kezdve a kedves dalon és a nagyon dögös psychedelikus nótán át az összetettebb szerkezetekig.
Férfi és női szóló ének váltakozik dalról dalra és bizony a gitározó kezeknek is van lehetősége kibontakozni. Nem akarnék egy nótát sem kiemelni az egészből, úgy jó ez a lemez az elejétől a végéig, ahogy van.

buy / bandcamp / facebook

Share on Tumblr

FELLWOODS - Wulfram (2011) Album Review

  Biztos járt már mindenki úgy, hogy érthetetlen módon odavágott neki egy olyan zene, aminek egyébként ezt nem kellett volna tennie. Jó pár megunhatatlan kedvencem is így férkőzött be szürkeállományomba, a mai napig rá nem jőve, hogy egyébként miért tette és teszi ezt. A Fellwoods lemezébe is csak a címe miatt akartam belehallgatni, ha már valahonnan a Net rejtelmes bugyraiból egyszer csak megjelent a böngészőben, ha jól emlékszem valami Bandcamp-es keresgélés közben. Valószínűleg jó időben és helyen történt mindez, mivel már az első pár taktus után nyúltam is az erősítő hangerőgombjához. Akkor és ott nagyon odaszúrt az a gitárhangzás, az az ének. Az, ami tökéletes megidézése a '70-es évek elejének legjobb gitárnyüstölő fémzenészeinek. Ne várjunk semmi eredetit ettől a lemeztől. Rögtön eszünkbe juthatnak olyan nagyszerű bandák, mint a Sir Lord Baltimore, Buffaloo, vagy éppen a korai Judas Priest.
  Maga a lemez számomra nem tökéletes, de nagyon jó. Hibájának róhatom fel a négy rövidke szösszenetet, mely megtöri a nyers rockandrollt. Egy, maximum kettő is elég lett volna belőle, inkább rakhattak volna még egy tökös dalt a lemezre. De mondatnók, nagyobb baj ennél sose legyen. A lemez kapható cd-n és lp-n is, ez utóbbi szerencsés döntés volt, mert igazán olyan lemezjátszóra felpattintós hangulata van.
Zárszónak legyen elég annyi, ha éppen vágysz a '70-es évek fémes ízeire és új nótákat is akarsz hallani az ezerszer hallott kedvencek mellett, akkor a portlandi banda jó választás lesz. 

(mark)

facebook

Share on Tumblr

BLUE ÖYSTER CULT – FIRE OF UNKNOWN ORIGIN. 1981. (Columbia)

Dalok listája:

A oldal :

1.         "Fire of Unknown Origin"         (Joe Bouchard, Patti Smith, Eric Bloom,

                                                            Albert Bouchard, Donald Roeser)                 4:09

2.         "Burnin' for You"                      (Roeser, Richard Meltzer)                             4:29

3.         "Veteran of the Psychic Wars"  (Bloom, Michael Moorcock)                         4:48

4.         "Sole Survivor"                         (Bloom, John Trivers, Liz Myers)                  4:04

5.         "Heavy Metal: the Black and Silver" (A. Bouchard, Bloom, Sandy Pearlman) 3:16

B oldal :

6.         "Vengeance (The Pact)"           (A. Bouchard, J. Bouchard)                           4:41

7.         "After Dark"                            (Bloom, Trivers, Myers)                                 4:25

8.         "Joan Crawford"                      (A. Bouchard, David Roter, Jack Rigg)          4:55

9.         "Don't Turn Your Back"           (A. Bouchard, Allen Lanier, Roeser)              4:07

                                                                                                              

                                                                                                                                 39:06

  Az első album, amit a távoli múlt ködéből az Időhurok hasábjaira repítek, a Fire of Unknown Origin című, 1981-ben megjelent Blue Öyster Cult remekmű. A legendás amerikai hard rock bandának szinte minden pillanata emlékezetes, de a ’70-es években készült anyagai egytől-egyig a rock klasszikus kategóriájába tartoznak. Köztük néhány remekbe szabott koncertalbum is virít, amik hűen adják vissza a BÖC élő előadásainak energiáját. Ezt a hosszú kreatív sorozatot zárja le számomra ez a stúdióalbum, karöltve az 1982-ben kiadott Extraterrestrial Live koncertanyaggal.

MOTÖRHEAD - Aftershock. 2013.

Bár blogunk zenei témájú értekezései alapvetően a múltból idekerült kiadványokkal foglalkoznak, most kivételt teszünk, hisz a méltatásra kerülő lemez akár 35 évvel ezelőtt is megjelenhetett volna.

Aszongya egy haver a napokban: Jelentmegújhedlemezésbaszottjó.

Na ezen meglepődtem, mert az utóbbi időkben csak Lemmy egészségi állapotáról érkező nem túl bíztató híreket lehetett hallani, semmi olyasmit, hogy lemezt készítenének. Hát igen, a rockandroll legnagyobb arca pár éve leállt a cigiről és drogról, és whisky adagját is alaposan csökkentetnie kellett. Ez van, whiskybe balzsamozott, rockandroll által tartósított testén is csak fog az idő, pedig el akartuk hinni, hogy Lemmy 186 évesen is majd tolja, és napi 3 csaj meglesz neki a 2 litykó whisky mellett. Persze jópár évvel ezelőtt sejteni lehetett hogy készülődik valami, mert egyszercsak bajusz nélkül láthattuk (hálisten visszanőtt), na meg feltűnt valami alkoholmentes sörreklámban is. Viccen kívül egyébként, önéletrajzi könyvéből (Fehércsíkláz) azért egy igen jól gondolkodó Lemmyt ismerhetünk meg, akitől szellemileg az agyatlan önpusztítás nagyon távol áll. És talán ez a józanság mentette most meg és hallgatott-ha nem is elsőre-a jó szóra és egy ideig leállt a huligánkodással,  kapott egy mini defibrillátort és bár fáj neki itt-ott (melyik 68 évesnek nem fáj), kicsit nehezen mozog, megfordult a fejében a turnézás abbahagyása is, de a lemezkészítés, újabb pusztító rákenrollok írása és előadása abbahagyását hálisten azért elképzelhetetlennek tartja.