Mondo movie

A Mondo címkét az áldokumentarista-szerű filmekre aggaták, melyek legfőbb jellegzetessége, hogy meglehetőst erős a szexuális és/vagy erőszakos töltetük. Rokonságot mutatnak az exploitation/sexploitation filmekkel. Virágzásuk a '60-as években kezdődött, kiteljesedése a műfajnak a '70-es évek volt. Jópár klasszikus született, elsősorban olasz rendezők jeleskedetek a néhol érdekes, néhol igencsak mocsok filmek készítésében.

Jelen posztunk tárgya viszont egy korai amerikai gyöngyszem, nem mástól, mint a B-moviek fenegyerekétől, Russ Meyertől. Róla tudni kell, hogy leszart minden filmes konvenciót, járta a saját útját, így készítve el ma már kultnak számító filmejeit. (Faster Pussycat! Kill! Kill!; Motorpsycho; The Immoral Mr. Teas; Blacksnake! vagy éppen a Vixen filmek.) Vizsgálódásunk célkeresztjébe nem emiatt került a Mondo Topless című 1966-os mozi, hanem zenéje miatt. Vagyis a zenekészítés mikéntje miatt. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a stoner szellemiség egyik első megnyilvánulását érhetjük itt tetten.


Hogy mit is látunk a filmben? San Francisco városának rövid bemutatása után bele is csap a mester a lecsóba, és közel ötven perc vérbő rockandroll zene mellett ugyanilyen vérbő lányok táncolását és cici rázását láthatjuk legnagyobb örömünkre. Ha valaki nem ismerné a mestert munkáit, elárulhatjuk, hogy betegesen vonzódott a (minél nagyobb) női keblekért, mondhatnánk azt is, hogy szinte védjegye lett a filmekben szereplő, legtöbbször igen kevéssé takart hatalmas csöcsök. Egyébként magában a filmben ezenkívűl az égvilágon semmi más nincs, és miért is kellene hogy legyen? Miért akar minden idióta rendező nálánál is idiótább sztorit mesélgetni, szinte beleverni passzívan befogadó fejünkbe? Van a filmkészítésnek még ezernyi más lehetősége, és ebből kapunk e csodás órában ízelítőt. De hogy is jön ide a stoner dolog? Hát úgy, ahogy Russ mester egyik visszaemlékezésében kifejtette, hogyan is készült maga a film. Kebelbarátaival, az Aladdins nevű zenekarrá formálódó huligánokkal egyszerűen kitelepültek a természetbe hangszerestűl, atom beszívtak meg piázgattak és sok órán át nyomták a legjobb fajta rock'n'rollt. A mester meg a zenére táncoló csajokat felvette filmszalagra, nem igazán bonyolítva túl a használt kellékeket sem, melyek tárháza általában kimerűl egy zsebrádió vagy éppen egy kis telepes szalagos magnó formájában. A zene közben meg a könnyűvérű hölgyek narrálják saját hozzáállásukat a dologhoz. Egy hibát lehetne csak felhozni, mégpedig azt, hogy a káprázatos zenei anyag eredeti formájában elveszett (gondolom szartak bele, hogy a film után mi lesz a sorsa), így sajnos önmagában nem hozzáférhető, pedig az egyik legtutibb rockandroll lemez lehetett volna belőle. Mi mást is lehetne elmodnadani még? Hát azt kedves férfitársak (mert ez egy férfias mozi), hogy kapunk itt tökös zenéket, fantasztikus csajokat, de a filmhez a jó sörökről magunknak kell gondoskodni (ennek kiválasztásához segédletként nemsoká írunk egy jó kis nacionalista kézművessör ajánlót).

(Ha esetleg eltűnne ez a video, itt is megtalálható. Vigyázat, felnőtt tartalom!!!!)

---

És röviden nézzünk meg még egy korai kult mondo mozit, nem mástól, mint az amerikai filmgyártás másik fenegyerekétől, John Waterstől. Jelen tárgyalt filmje, a Mondo Thrasho,  még igencsak korai korszakában készült, 16 mm-es filmszalagra, 1969-ben. Némafilmről van szó, az előző filmhez hasonlóan mocsok rockandroll zenei aláfestéssel, ezt kiegészítve jófajta hangeffektekkel. Mind a film témája, mind a szereplőgárda (akik Waters mester régi haverjai a szennyben) nagy hasonlóságot mutat a '71-ben készült legendás Pink Flamingo-val, azzal a nagy különbséggel, hogy még jobban radikális, még gusztustalanabb és mocskabb alkotás (és éppen ezért a magunk fajta vidám fickóknak még jobban tetszik). A cselekményt nem kívánom leleplezni, tessék megnézni ezt az igazán szép alávaló mozit.(mark)