THE FLAMING LIPS - YOSHIMI BATTLES THE PINK ROBOTS. 2002. (Warner Bros.)

Track list:

1. Fight Test  4:14

2. One More Robot/Sympathy 3000-21  4:59

3. Yoshimi Battles the Pink Robots Pt. 1  4:45

4. Yoshimi Battles the Pink Robots Pt. 2  2:57

5. In the Morning of the Magicians  6:18

6. Ego Tripping at the Gates of Hell  4:34

7. Are You a Hypnotist??  4:44

8. It's Summertime  4:20

9. Do You Realize?? 3:33

10. All We Have Is Now  3:53

11. Approaching Pavonis Mons by Balloon (Utopia Planitia) 3:08

The Flaming Lips:

Wayne Coyne – gitár, ének; művészi munka, keverés, producer

Michael Ivins – basszusgitár, billentyűk, ének; keverés, producer, hangmérnökasszisztens

Steven Drozd – gitár, billentyűk, elektromos hangszerek, dob, ének; keverés, producer

További közreműködők:

Yoshimi P-We – vokalizáció

Dave Fridmann – producer, keverés, programozás, hangmérnök, mastering

Scott Booker – producer

Trent Bell – tracking

Andy Taub – tracking

George Salisbury – design

  Saját bejáratú zenei univerzumom egyik legszebb ékköve a The Flaming Lips Yoshimi Csatája a Rózsaszín Robotokkal című fantasztikus album. Hosszú történet lenne mindazt elmesélni (talán egyszer máskor), hogyan vált a zavaros fejű, zajongó obskúrus alternatív zenekar a psychedelikus-rock Nagymesterévé.

   Oké, mindig cool volt hallgatni az oklahomai bandát, de sokáig nem sikerült igazi Csodát alkotniuk. Először a ’99-es The Soft Bulletinnel (ami a ’90-es évek végének legnagyobb neo-psychedelikus mesterműve volt) sikerült bekukkantaniuk az Elit Klubba. Addigra túl voltak már néhány meredek, a popkultúra határait feszegető kísérleten. A legkalandosabb formabontás talán a ’97-ben kiadott Zaireeka volt. A dalsávok négy különböző lemezre voltak nyomva, ezért csak úgy állt össze a teljes hangkép, ha négy lejátszót egy időpontban, egyszerre indítottál el. Átsejlik a zenekar azon szándéka, hogy jóbarátok összegyűlve, együtt hallgassák végig a lemezt. Azt nem tudom, mennyire volt hathatós a közösségformáló próbálkozás, azt viszont igen, hogy az album nem igazán kiérlelt, kissé szétfolyó végeredményével is emlékezetes pillanatokat okoz a mai napig is. A dalok ereje éppen a spontenaitásukban rejlik. A Zaireeka összekötőkapocsnak számít a Clouds Taste Metallic (1995) és a The Soft Bulletin között.

  A Puha Lövedékben rafináltan elhelyezett szimfonikus hangszerelés igazi popdalokat bolondít meg, miközben elegendő agycsavaró megoldás bújik meg bennük ahhoz, hogy sokadik hallgatásra is izgalmas maradjon az album. A dalok szövegei választ keresnek az Emberiség jövőjével kapcsolatos legfontosabb kérdésekre. Én mégis sokkal jobban szeretem a Yoshimit. Olyan örök kedvencek szomszédságában nyújtózik a polcomon, mint a The Beatles (Sgt. Peppers Lonely Hearts Club Band), a Pink Floyd (Wish You Were Here) és David Bowie (The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars ) tökéletes alkotásai. Ja, és hogy mitől lesz számomra tökéletes alkotás egy rock lemez? Ezt inkább hagyjuk, mert annyira elkalandoznék, hogy soha nem találnék vissza írásom témájához, az optimista jövőképpel, de néha kissé melankolikus hangulatokat árnyaló, 2002 nyarán megjelent Yoshimi Battles The Pink Robots albumhoz.

  Felmutatott középső ujjként meredezik az album a fanyalgó és picsogó majmoknak, akik hangoztatták, hogy a The Soft Bulletin hatalmas kritikai-és közönségsikere egyszeri és megismételhetetlen mutatvány volt. Az album folytatja az előbbiekben megkezdett utat és mégis új vizekre evez. Nem törődve a rájuk nehezedő nyomással, lerázva az elvárások béklyóit, mentek a saját fejük után. A produkciós feladatok ugyanúgy oszlottak meg, mint a The Soft Bulletin idején. Dave Fridmann, a zenekar egykori tagja, miután kiszállt és megalakította a szintén csodálatos Mercury Revet, mindvégig kreatív alkotótársuk és jó barátjuk maradt. A hangszerelés szimfonikus csomagolását felváltja az akusztikus gitár és finoman adagolt elektronika uralta hangkép. Dalszerzésben pedig sikerült minden eddiginél közérthetőbben fogalmazniuk. Olyannyira, hogy a lemezről kiadott mind a négy kislemez sláger lett. A zenekar példaként állhat a hedonista pályatársak előtt, hiszen akkor érték el a legmagasabb kreatív formájukat, amikor végleg lemondtak a drogokról.

  A dalokat keretbe foglaló, laza koncepció egy Yoshimi nevű kislány történetét meséli el, aki megmenti az Emberiséget a gonosz Rózsaszín Robotok terrorjától. A címadó dal második részében visítozó Yoshimi P-We (aki a japcsi zajrock bandák, a Boredoms és a OOIOO tagja) biztosan inspirálta Wayne Coyne-t a főhős karakterének elnevezésében. Koncentrált és ügyes mutatvány, ahogy Yoshimi kalandjain keresztül Coyne kifejti nézeteit a Világ helyzetével kapcsolatban és hitet tesz az Emberiség sorsának jóra fordulása mellett. Az énekes jelentős küldetéstudattal van felfegyverkezve. Az Egyetemes Béke Nagyköveteként, amolyan modern John Lennonként, azóta is az Emberiség összefogásának fontosságáról szónokol az előadásokon.

  A Fight Test remek nyitódal. Együtt éneklős és Földöntúli partihangulat uralja. Hangszerelésében esszenciálisan tartalmazza mindazt, ami a lemez további dalaiban fel fog bukkanni. Floydos space-rock határán egyensúlyoz a One More Robot/Sympathy 3000-21. Itt mutatja meg magát először az elektronika, programozott dobok képében. A szuper vokálokkal és erős dinamikai váltásokkal operáló dal szinte ambient lecsengéssel folyik bele a listákat megjárt, csodálatos címadó dal első részébe, ami briliánsan könnyed eleganciával lépteti színre fekete öves karate harcosunkat. A dal második részében aztán már bizonyíthatja is tudását a Rózsaszín Robotok ellen. Az irgalmatlan zajrock támadással jól érzékeltetik a csatát. A rajongók és esztéták sokat vitatkoztak azon, hogy mennyire koncept album a Yoshimi. Egy biztos: minden idők egyik legerősebb albumnyitó dalcsokra azzal kecsegtet minket, hogy egy kerek egész történet vár ránk. A későbbiekben viszont elkanyarodnak a szoros tematikától és Coyne is elmondta egy interjú során, hogy nem törekedtek arra, hogy egy részleteiben kidolgozott, szorosan összefüggő albumot adjanak a hallgatóknak.

  Egy valóságos csoda az In The Morning of The Magicians. Legjobb példa arra nézve, hogyan tud átlényegülni a lélekben igazán megélt dalszöveg egy hozzáillő hangzássá és dalszerkezetté. A több témából álló dalt erős kontrasztokkal látták el. Neil Young fájdalomtól széttört hangja köszön vissza Wayne Coyne énekében. A gyönyörűen nyújtózó dallamokban Coyne végre eléri azt a tisztaságot, amit annyira hiányoltam még a The Soft Bulletinen is. Még manapság is előfordul, hogy egész álló nap ismétlőn forog körbe-körbe. Elképesztően gyönyörű dal. Az Ego Tripping At The Gates of Hell a hiába való várakozás dala. Összecseng a lemez végén pompázó All We have Is Now üzenetével: ne várj semmire, hanem most csináld meg. Csak a most van , nincs már múlt és nincs még jövő. A jelenben kell élnünk, ebben kell feloldódni és boldogan élni. Szívből ajánlom, hogy a dalok szövegére is fordítsatok figyelmet, megéri. Áthatóan melankolikus az Are You a Hypnotist?? Coyne szomorúan és magára hagyatottan, a becsapottak szomorúságával mesél az illúziókról. Dögös groove-ok bújnak be a szép harmóniák alá. Szinte Bonzo súlyát hallom a lüktetésben. Optimizmus hatja át az It’s Summertime sorait. A melankolikusan szép költemény a megfelelő szemléletmódra szólít fel. Vegyük észre, hogy a Világ szép és mi is azok vagyunk. Az együtt éneklős kislemez, a himnikus Do You Realise? a The Flaming Lips hatalmas slágere lett. Megérdemelten persze. A dal egyszerűen és közérthetően beszél a valóságról, az élet fontos dolgairól, spirituálisan pozitív üzenetet hordozva. A lemez fináléja, az instrumentális Approaching Pavonis Mons by Balloon (Utopia Planitia) hangulatilag tökéletesen zárja le ezt a különleges albumot, ahol a mindent átható psychedelia meghajlította a teret és időcsapdában tartva meghatározta az életem utolsó évtizedét. 

   Négy évvel később a zenekar kiadta a Yoshimi Battles The Pink Robots hangulati világához még közel álló  At War With The Mystics című, majdnem ennyire koncentrált és zseniális albumot. Sikereik hatására azóta abba a kivételes pozícióba kerültek, hogy azt csinálnak, amit csak akarnak, azzal akivel csak kedvük szottyan együtt működni. Hűséges, nyitott és lojális rajongótáboruknak köszönhetően bátran kísérletezhetnek, akármilyen agymenést megvalósíthatnak. Amiből azért (hál'Istennek) jócskán akadt az utóbbi időkben. 
  A The Flaming Lips jelenleg a Földkerekség legfontosabb zenekara. Biztos vagyok benne, hogy a lemez elkészülte után a Galaktikus Föderáció felavatta Wayne Coyne-t és zenekarát az Egyetemes Béke Galaktikus Lovagjainak sorába. Béke és Szeretet az Univerzum minden élőlényének!

official / facebook

Bien János (Yell)

Share on Tumblr