Bár blogunk zenei témájú értekezései alapvetően a múltból idekerült kiadványokkal foglalkoznak, most kivételt teszünk, hisz a méltatásra kerülő lemez akár 35 évvel ezelőtt is megjelenhetett volna.
Aszongya egy haver a napokban: Jelentmegújhedlemezésbaszottjó.
Na ezen meglepődtem, mert az utóbbi időkben csak Lemmy egészségi állapotáról érkező nem túl bíztató híreket lehetett hallani, semmi olyasmit, hogy lemezt készítenének. Hát igen, a rockandroll legnagyobb arca pár éve leállt a cigiről és drogról, és whisky adagját is alaposan csökkentetnie kellett. Ez van, whiskybe balzsamozott, rockandroll által tartósított testén is csak fog az idő, pedig el akartuk hinni, hogy Lemmy 186 évesen is majd tolja, és napi 3 csaj meglesz neki a 2 litykó whisky mellett. Persze jópár évvel ezelőtt sejteni lehetett hogy készülődik valami, mert egyszercsak bajusz nélkül láthattuk (hálisten visszanőtt), na meg feltűnt valami alkoholmentes sörreklámban is. Viccen kívül egyébként, önéletrajzi könyvéből (Fehércsíkláz) azért egy igen jól gondolkodó Lemmyt ismerhetünk meg, akitől szellemileg az agyatlan önpusztítás nagyon távol áll. És talán ez a józanság mentette most meg és hallgatott-ha nem is elsőre-a jó szóra és egy ideig leállt a huligánkodással, kapott egy mini defibrillátort és bár fáj neki itt-ott (melyik 68 évesnek nem fáj), kicsit nehezen mozog, megfordult a fejében a turnézás abbahagyása is, de a lemezkészítés, újabb pusztító rákenrollok írása és előadása abbahagyását hálisten azért elképzelhetetlennek tartja.
Szóval Aftershock néven kijött az új Motörhead lemez. A felvételek egy részét a 2010-es turné alatt írták, ezek egészültek ki az újabb kompozíciókkal. Természetesen nem árulnak zsákbamacskát, ugyanazt kapjuk, mint az elmúlt 25-30 évben mindig és ez így is van jól. Lemmy ezt szereti, a rajongók ezt szeretik, punktum. A lemezen hallható 14, fejszaggatósan jól szóló felvétel tökéletesen belesimul az életműbe. Mert miből is áll egy-egy Motörhead lemez? Néha 1-2 lassúbb, balladsiztikusabb, bluesos feelingű nótából, már ha épp van ilyen hangulata Lemmynek (most volt-bár szerintem ilyet utoljára jót még a Hawkwindban írt-The Watcher), pár középtempós dögös rock, a maradék többség meg a fejleszedős, elsöprő erejű pusztító rockandroll esszencia. Minden lemezen, így ezen is van vagy 2-3 olyan nóta amit lehet hetekig hallgatni és semmivel sem rosszabbak a legnagyobb korai klasszikusoknál, persze a többiről is el lehet mondani, egyik sem rosszabb vagy jobb bármelyik korábbi albumuk dalainál (és azokról is ugyanezt el lehet mondani).
Ahogy ezen elmélkedek magamban, tulajdonképp érthetetlen is, hogy miért nem zárkóznak fel az utóbbi 25 év dalai a korai idők slágerei mellé, hisz még Lemmy is azt mondja, hogy zeneileg sokkal jobbak ezek a lemezek. Talán azzal lehetne magyarázni ezt, hogy akkor ez a zene a megfelelő helyen és időben jelentkezett, az akkori korszellem és energiák átjárták teljes egészében, talán innen a mai napig elsöprő erejű lendület, klasszikussá vált dalok tömkelege. Szóval azt kapjuk amit várunk, minden nótáról eszünkbe jut hogy már vagy 20 lemezen 20 verzióban hallottuk, de nem baj, ki a fenét érdekel, most picit másképp, más gondolatokkal megtűzdelt szövegekkel, újra megkapjuk. A tucatnyi hallgatás után meg a 2-3 kedvencünket majd odamásoljuk az egyre bővülő saját motörhead best of mappánkba, cd-nkre, és ha az élet nehézségei következtében erőt kell merítenünk, immár ezekkel kiegészítve kapcsoljuk majd ki zsibongó fejünket, elgyötört idegeinket és töltekezünk esszenciális rockandroll–energiákkal.
(mark)
A Shock magazin nagyszerű albumajánlójában az egyes felvételek részletes elemzése is olvasható.
Most, hogy Márk barátom elmondott minden lényegeset, azt hiszem már csak egy kis szubjektív sztorizásra maradt esélyem !
AZ ÖRÖK ELDÖNTHETETLEN KÉRDÉS
A Világ leghatalmasabb és legértelmetlenebb baromságai közé tartozott az, amikor kb. 12 évesen azon vitatkoztunk (szinte vérre menően) egy barátommal ping-pongozás közben, hogy melyik a faszább banda : a Motörhead vagy az AC/DC? Az Örök Eldönthetetlen Kérdés szerencsére nem vezetett végleges kenyértöréshez, de napokig fújtunk egymásra ! Haha...
A Motörhead a rock and roll legőszintébb Triumvirátusához tartozik. Az AC/DC és a Ramones mellett a Motörhead az a banda, aki sikerrel ásott vissza a gyökerekig és az alapokból egy végtelenül egyszerű, sajátos hangzást és stílust hozott létre. Egy külön kasztot alkotnak így hárman. Annyira zsigeri és esszenciális, amit létrehoztak, hogy nem érdemes lemásolni, mert aki megpróbálja, mocskos kópiaként, rövid úton a rock szeméttelepén végzi. Ők azok, akik már az első lemezeikkel megalkották a saját Rock and Roll Bibliájukat és szentírásukból egy szemernyit sem engedve, megalkuvás nélkül gyűrik az aszfaltot. Malcolm Young (az AC/DC vezére) elmondta egy interjúban, hogy minek letérni az ösvényről, ha már megvan a saját hangjuk. A The Beatles is és a Rolling Stones is kísérletezgetett előttük, aztán mindenki visszatért a gyökereihez. Akkor már inkább jobb nem letérni az igazi rock and roll ösvényéről... Hát igen, ahogy öregszem, egyre inkább beszopom ezt a hozzáállást!
Lemmy is ezzel a következetességgel jutott el a frissen megjelent Aftershock című albumig. Egy Motörhead lemezt nem kell elemezgetni. Minek? Hiszen mindenki tudja, hogy mit kaphat tőle. Mint mindig, most is csak egyetlen igazi tét van a lemez minőségével kapcsolatban. Mégpedig, hogy a polcon lévő, több évtizedes elemekből, sikerült-e igazán jó dalokat írni. Olyanokat, amik azonnal felpörgetik az adrenalint és eszeveszett száguldozásra sarkallnak. Örömmel mondhatom, hogy sikerült és a lemez szinte minden pillanata élvezetes. A végletekig lecsupaszított és energikus dalok tele vannak emlékezetes fordulatokkal. Nem emelek ki egyetlen egyet sem. Mindegyiknek megvan a saját karaktere. Már első hallásra is meg lehet őket egymástól különböztetni és örömmel indítod el újra a cd-t, ha lejár. Na ez az, ami nem sikerült mindig a '83 utáni korszakban. Minden lemezen volt 3-4 remek dal, de a többi nem nagyon akart megragadni bennem. Már a 2008-as Motörizer is szinte tökéletesre sikerült, de most érzem ugyanazt, mint a hősidőkben.
Az az igazság, hogy 2013-ban Lemmy és a Motörhead állva hagyja a fiatal bandák nagy részét. Energiában, kreativitásban és lazaságban is megjár nekik az aranyérem! Ugyanúgy ülnek trónjukon, mint az AC/DC is! Akkor most melyik a faszább banda? Hülye kérdés, két forint! :-)
Rock 'n' Roll Forever!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése